Az élet futó kaland...
Kelj fel és... fuss!

2016. február 6., szombat

Megint

Megint futok. De mivel ez már elhangzott, helyesebb, ha ezt írom:
Megint megint futok. Vagy:
Megint megint megint futok. És az is lehet, hogy
Megint megint megint megint futok.
Nem folytathatom tovább, mert az unalom-bíró még a végén még megint.

Ez a sok megint azért mégis jó. Mert a sok megint egymás után mégiscsak a folyamatosságot jelenti. Mint a vonatkereket kattogása, az óra ketyegése. Ta-ta, ta-ta. Ta-ta, ta-ta. Tik-tak, tik-tak. Megint, megint.
Vagyis innentől, ha azt mondom, "megint futok", az egyenértékű azzal, mintha azt mondanám: folyamatosan - továbbra is - futok.
Jégen futás. Szaggatott vonalak.

Ebből az következik, hogy ha abbahagyom, sem hagyom abba.

Kívül futok, kívül abbahagyom, belül futok tovább, aztán meg kívül is (megint).

A futás folyamatos. Csak a látvány szaggatott. Csak az élmény akadozik. De a futás folyamatos.

2015. július 27., hétfő

Állandóan csak visszatérek

Jó fél év eltelt úgy, hogy nem kerékpároztam, nem úsztam, nem lovagoltam, és nem is futottam. Kíméltem a térdem, bokám, sajnáltam az időm meg magamat, hogy nincs időm se futni, se kerékpározni, se úszni, se lóra kapni.
A hétvégéim elkallódtak munkában, torlódtak a teendők, gyűrött lettem, napi két szünetet engedélyeztem magamnak egy-egy kávéval, az egyik, a kora délutáni sodort cigarettával.
A nyár létrabordáin lépeget a tekintet
De most megint visszatértem a futáshoz egy szemvillanás alatt, ki tudja, hányadszor.
Felmerült, hogy egy hozzám közelálló asszony netalántán beteg. Nagyon. Esetleg halálosan. Addig-addig, hogy már nem lehetett azt mondani, á, dehogy. Belefészkelte magát az agyamba, nem tudtam tréfával elütni, lehetetlenné vált okos magyarázatokkal ellenérvelni, nem végiggondolni - még ha nem is hittem -, hogy mi van, ha mégis.
A végiggondolás több nyomvonalon haladt persze, közülük az egyik út a futáshoz vezetett.
Ha Te tényleg lerobbansz, elgyengülsz, magatehetetlenné válsz, végül pedig meghalsz itt nekem - gondoltam, miután megadtam magam -, akkor nagyon talpon kell ám maradnom! Akkor bírnom kell testileg, lelkileg, szellemileg, akkor rám marad annyi minden, ami most nem rajtam van, akkor be kell fejeznem egy-s-mást, akkor kell ám az állóképesség!
Elnyomtam a cigarettát, azt az egyet is, és futni kezdtem.

Az út szeret engem, visszafogadott azonnal. Fájt a bokám, a térdem. Szakadt rólam a veríték, mintha zuhogó esőben rohannék.

Kevéssel az után, hogy visszatértem a futáshoz, egy másik hozzám közel álló nő a barátnőjével elcsábított egy éjszakai úszásra, onnantól újra úszom. Amikor nagyon fáj a bokám, kerékpározok, és újra lovagolok. Nehéz megértenem, hogy' van minderre időm.
A futás időt csinál, ez most már biztos.
A rekkenő hőségben, már-már fekete háttal futok, és visszatér belém az élet, ahogy én visszatértem a futáshoz.

A futás fájdalom. Kezembe akadt Murakami Haruki könyve, a Miről beszélek, amikor futásról beszélek. Előszavában írja, hogy a futás fájdalom, de szenvedni nem kötelező. Nagy mantra.
A futás meditáció.
Közben az, Aki Miatt Újra Futni Kezdtem, javulni látszik. Ő is újra futni kezdett, kapott maga mellé egy nevetős tarahumara indiánt, ő segíti a lépteit.
Bizakodunk. Én - ijedtemben - mindenesetre már visszatértem a futáshoz, az életbe. Remélem, Ő is, akinek köszönhetően visszatérhettem, meg nem tudom mondani, hanyadszor.

2015. január 27., kedd

Már az



A szél szól, de nem beszél
Ami szakadt, szakadatlan szakad
A nap nap-nap-után nap
Mindig más és másban más
minden itt az ég alatt...

 





... és gondolhatsz most bármire
Ha nem így volna, nem volna
minden dolog ennyire
sokféleképp egyforma


2015 jó év lesz

újra futok! hátha
senki sem látja
senki sem hallja
nincs rajtam kolomp
kedves az életem
nem vagyok bolond

2013. szeptember 23., hétfő

Csak lassan a testtel!

Maratont 86 percen belül futni tilos!

2013. augusztus 23., péntek

Futás

Az él az életlenen éleződik.
A forma a véletlenen csiszolódik.
Az akart az akaratlanban alakul.
A mozgás állandóságot szül.

2013. augusztus 20., kedd

Wu wej

A futás elől nem lehet elfutni.

2013. augusztus 9., péntek